KÉTSZÁZ
ARANY


Irodalmi vetélkedő az O’sváth Gyűjteményben

2017.03.29

Arany János a magyar irodalom egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő születésének 200 éves évfordulója alkalmából az O’sváth Alapítvány irodalmi vetélkedőt szervezett gimnáziumi csapatok számára. Április 29-én öt gimnáziumi csapat mérte össze tudását, kreativitását, ügyességét. A négy-öt fős csapatoknak hétpróbás megmérettetést kellett kiállniuk. A hét feladat során szigorú zsűri pontozta a diákok teljesítményét. A zsűri tagjai: dr. Baloghné Tóth Natália - magyar szakos tanár, Szabó János – a Helytörténeti Múzeum vezetője és Varga Róbert – könyvtáros.

A csapatoknak előbb elméleti kérdésekben kellett jeleskedniük: Arany műveket ismertek fel, műfajokat azonosítottak és keresztrejtvényt oldottak meg. Aztán ügyességi próbák következtek: a diákok activity-ben és puzzle kirakásban mérték össze a tudásukat. A vetélkedőt végül a 11. A „Szondi négy apródja” nevű csapata nyerte, második helyezést értek el az „Aranypandák” a 11. B osztályból, a harmadik helyen pedig holtverseny alakult ki az„Őszikék” és az „Aranyos” csapat között a 12. A osztályból.

Kreativitásban az „Aranyos” csapat bizonyult a legjobbnak. Tíz perc alatt sikerült Arany János nyomdokaiba lépniük, és megírták a nap legszebb versét.  Gratulálunk nekik és a többi csapatnak is, akik szintén kiválóan szerepeltek a megmérettetésen!

Záró gondolatként idézném az említett verset, amelyet Arany János azonos című művéből kiválasztott szavakat felhasználva kellett megírniuk:

A lejtőn
Alföldi vidék, elvétve pár dűne,
Rajta komor lélek csendesen üle.
Eljöve az est, s egy szálló holló képe
a jövő sötétségét tárja elémbe.


Még mindig itt ülök, s már jön a reggel,
Boldogságomból egy felhő sem vehet el.
Zöld vidék, lelkemnek kedves táj
Haza jövök hozzád, bárhová visz az ár.




Minden jog fenntartva  ©  2017