Zenés ünnepvárás az O’sváth Gyűjteményben



A csengeri Orfeusz Egyesület és az O’sváth Gyűjtemény december 19-én, szerdán Zenés ünnepvárást” tartott egy általános iskolai osztály részvételével.
A délután remek hangulatát Jeles Antalné gitárral kísért karácsonyi dalai teremtették meg, kicsik és nagyok együtt énekelve várták a közös időtöltés kihívásait. A kisdiákokat Lakatos Adrienn és Csürökné Rózsa Edit tanítónők kísérték el és folyamatosan segítették a feladatok kivitelezésében. Az első megmérettetés papírból készült angyalkák készítése volt. Amíg az ügyes kezek szorgalmasan színeztek, nyírtak, ragasztottak, addig Nagy Imréné Ancsa egy adventi hangulatú mesét mondott el a gyerekeknek egy kislányról, aki varázskoronát kért az angyaloktól Karácsonyra.  
A rendezvény folytatásaként a gyerekek mézeskalácsot díszítettek. Fenyő, angyal, szív, valamint virág formájú édességeket kaptak és kipróbálhatták, hogyan lehet ezeket saját ízlésük szerint kidíszíteni fehér cukormázzal. Így nemcsak kézügyességükről, hanem kreativitásuktól is bizonyságot tehettek.
Végül minden gyermeknek sikerült csodálatos karácsonyi díszeket készítenie, amelyeket hazavihetett a karácsonyfára vagy elajándékozás céljából.  
Reméljük, a rendezvény elérte a célját, és az ünnepi díszek, énekek, a mézeskalács illata minden jelenlévőt elrepített a közelgő karácsonyi ünnepek bűvöletébe.  


Minden jog fenntartva  ©  2017