A Magyar Kultúra Napja


2017. 01. 20.


Csatlakozva a városi rendezvénysorozathoz, január 20-án a csengeri O’sváth Gyűjteményben egy könyvbemutatóval járultunk hozzá e jeles nap megünnepléséhez. Elek György szatmárnémeti publicista Párválasztás, párkapcsolat, házasság, családcímű könyvét Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye esperese mutatta be. Az írások lélektani üzeneteit Frigy Szabolcs pszichológus, egyetemi tanár elemezte.

A rendezvényt Dr. Komlódy Miklós alpolgármester nyitotta meg. Kiemelte, hogy a Magyar Kultúra Napját azért ünnepeljük január 22-én, mert Kölcsey Ferenc, aki egyébként Szatmár vármegye költője volt, ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. A tény, hogy nemzeti imádságunk megannyi éve fenáll, igazolja az időtállóságát. Ez az írás nemcsak a múltnak, hanem a jövőnek is szól.

A könyvbemutató elején J. S. Bach Áriája csendült fel, de Király Lajos esperes úr mozgással és hangokkal rendszeresen megzavarta a zene nyújtotta harmóniát, ezáltal érzékelteve, hogy a való életben is számtalanszor zavaró tényezők befolyásolják embertársainkkal való kapcsolatunkat. Az elemzések után beszélgetés alakult ki a közönség és a meghívott vendégek között a kapcsolatok minőségének javításáról, az érzelmek fontosságáról, az egyén felelősségéről, illetve a konfliktuskezelesről. A rendezvény közben részletek hangzottak el a bemutatott műből Nagy Imréné, Mester Zsolt és Szabó János előadásában.

A harmonikus közös beszélgetés során a jelenlévők érezhették, milyen jó közösségebn lenni, hiszen az ember a közösség arcának a tükrében látja magát.  



Minden jog fenntartva  ©  2017